Az előző történetemet ott fejeztem be,hogy senki nem sejtett semmit mi is zajlik a mi kis otthonunkban. A gyámügyisek minden hónapban eljöttek hozzánk . Az első kérdésük az volt mindig,hogy hogyan érezzük ennél a családnál magunkat.. Tudjátok hányszor el mondtam volna a véleményemet? Mégsem tettem. Féltem attól ,hogy mi lesz ha én most el mondom azt,hogy minket itt bántanak.. féltem attól is ,hogy soha nem lesz egy másik családom.. Igazából ijeszgettek minket azzal ,hogyha minket innen el visznek akkor ki visznek külföldre ... Ott eladnak rabszolgának..Mi meg ezt el is hittük... Jó hát mostmár így bele gondolva vicces az egész ... Dehát mit is várunk  egy 9éves gyerektől.. Fel se fogtam a dolgokat még akkor.  De jött egy fordulat.. Ahogy említettem minden hónapban jöttek hozzánk a gyámügyisek .. Aznap arról kérdeztek engem és a tesómat,hogy igaz -e,hogy minket bántanak minden nap? Nyugodtan mondjuk el nem lesz semmi baj.. Abban a percben tudtam,hogy itt az idő el kell mondanom ,hogy valójában mi is folyik itt.. remegő hanggal ,és sírva el mondtam mindent.. nagyon féltem ,hogy mi lesz ennek a következménye .. Ha jól emlékszem már 3.nap jöttek értünk ,hogy el vigyenek. Sose felejtem el azt a napot. Tisztán emlékszem arra,hogy két rendőrnő is jött a gyámügyisekkel. Arra is emlékszem ,hogy az akkori nevelő anyukám úgy köszönt el tőlem ,idézem :  Úgyis vissza jöttök ide!

Igazából azon a napon felse fogam,hogy mi történik. .. olyan gyorsan zajlottak az események. Nem is magunknak köszönhetjük ezt a dolgot. Utólag meg tudtam azt ,hogy unoka testvérem keze van benne. Nagyon hálás vagyok neki ezért,hogy sikerült meg változtatnia az életem. 

Folyt köv 

Megosztás a facebookon